2015. augusztus 2., vasárnap

Az Avianok köszöntője


Kedves Olvasók! Szeretnénk néhány gondolatot megosztani veletek, ugyanis nemrég egy kedves levelet kaptunk a Magyar Spirituális Egység Tanácsától a Kék Avian-okkal kapcsolatban (amit ezúton is nagyon szépen köszönünk!) A továbbiakban a nekünk küldött levélből idéznénk és üzenetüket, pozitív gondolataikat és jövőképüket szeretnénk továbbítani felétek.

Idézet e levélből:

"Késztetést érzek arra, hogy néhány információt megosszak Veletek az Aviánokkal kapcsolatban. Elsősorban az a szándék vezérel, hogy tudjátok: az Aviánokkal BÁRKI kapcsolatba léphet telepatikus úton, és Ők NAGYON örülnek ennek, mivel azért jöttek, hogy segítsenek nekünk a felemelkedés és a társadalmi átrendeződés eme kritikus időszakában. Fontosnak tartom, hogy a Ti weboldalatok olvasóközönsége tudomást szerezzen arról, hogy hívásra az Aviánok nagyon gyorsan képesek megjelenni és lehet Velük beszélgetni. Üzeneteik egy részét közzé tettük a Magyar Spirituális Egység Tanácsának blogján is, amit ajánlok olvasásra és akár utánközlésre is. Kb. 60 fő kapott már Avián kristályt is, amelynek a csodálatos segítő hatásairól egyre több tapasztalatunk van. Szóval a lényeg, hogy fontos: nem csak az amerikaiak találkozhatnak Aviánokkal és MINDAZOK, akik KÉRIK az Aviánok személyes segítségét és finomenergetikai kristályát, azok megkaphatják az Aviánok ajándékait. De KÉRNI kell Őket, mert a legmesszebb menőkig tiszteletben tartják az u.n. "szabad akaratunkat”.


AZ AVIÁNOK KÖSZÖNTŐJE


Szeretettel köszöntünk Benneteket. A béke és a boldogság érzéseivel érkeztünk Hozzátok a feltétlen szeretet bőségének egy világából. Örömünk a Teremtővel való egységünk tudatából fakad, és teljes szívünkkel szeretünk Benneteket. Nagyon ősi az a szeretet-kapcsolat, ami közöttünk van, hiszen régóta ismerjük egymást a Felsőbb Énjeitekkel. Bár nagyon kevés olyan szokásunk van, mint Nektek, mégis minden tiszteletünk a Tiétek, mert Ti vagytok azok a csodálatos, erős és bátor Lények, akik egy – számotokra most nem látható - életpillanatban önként vállaltátok, hogy bizonyos lélekrészeitekkel leszülettek és megtartjátok a Fényt ezen a bolygón, a legtöbb jó érdekében. Tudjuk, hogy mindent megtettetek azért, hogy sikerrel járjatok és most azért jöttünk el Hozzátok, mert ez a „sivatagi megpróbáltatás” lassan véget ér. Ajándékot és segítséget hoztunk mindazoknak, akik kérik és elfogadják ezt tőlünk. A bőség, az öröm és a béke Fénycivilizációja születik meg most a Földön általatok. Megtiszteltetés számunkra, ha segíthetünk ebben, különösen most, hogy a Hosszú Sötétség korszaka véget ér. Ez a Ti bolygótok és a megoldások kódjait Magotokban hordozzátok. ÖnMagotok Fénye ott mosolyog a Szívcsakrátokban, és felébredt. Örüljetek velünk! Azért jöttünk, hogy segítsünk Nektek felfedezni azt a szeretetet és teremtőképességet, amely mindig is Bennetek volt. Ez a két dolog – tehát a feltétlen szeretet és a teremtőképesség - EGYÜTT alkalmazva AZ ÖRÖM BŐSÉGÉT valósíthatja meg a Számotokra. Ez összefoglalja mindazt, amire vágytok. Köszöntünk hát Benneteket itt és most, az Öröm Bőségének Örömünnepén!”

Előzetesen egy – a fenti képen most Számotokra is látható – szimbólumot küldtek nekünk, amelynek közepén egy pávakék kristály ragyog. Ezzel a kristállyal mindenkinek lehetősége lesz találkozni az Örömünnepen, mert ez az Ő ajándékuk lesz. Engedjétek meg, hogy megosszuk Veletek azokat a tanításaikat, amelyekkel máris tanítottak bennünket az AVIÁN szimbólummal, a bőséggel és a teremtéssel összefüggésben:

Az AVIAN szimbólumban egy pávakék kristály forog és ragyog. Tudata van. Óriási tudással rendelkezik. Ez egy speciális teremtőkristály valójában, egy olyan ősi formában, amit örömmel adunk oda Nektek ajándékba, mert eljött az idő, hogy ezt a felajánlást most megtegyük Felétek. Ha kéritek majd és behelyezitek a szívcsakrátokba, a kristály intelligenciája felismeri a DNS-eteket, és olyan egyéni fénykódokat tud kiárasztani magából az energiatesteitek felé, amelyekkel személyre szabottan segíti a felemelkedéseteket. A DNS-etekben olyan információk és képességek vannak tárolva, amelyek hazavezetnek majd Benneteket az Egy Végtelen Teremtő felé. Ha a szívcsakrátokba fogadjátok majd, segítséget kérhettek Tőle a védelemhez, a tisztításhoz, a teremtéshez és a gyógyításhoz. Hangsúlyozzuk, hogy csak akkor, ha kéritek, mert teljes szívünkből tiszteletben tartjuk a döntési szabadságotokat.

A szimbólum nem véletlenül egyezik meg sok-sok nyelv első betűjével. Ez a szimbólum már ott volt a teremtéseink kezdeténél is. Az „A” betűn és a kristályon keresztül az energiák modulálhatóak és programozhatóak. Ezt a formát már nagyon régen használjuk a teremtéseinknél.

A BŐSÉG eléréséhez nem mindegy, hogy mit gondoltok a saját hatalmatokról, azaz hogy kinek tartjátok magatokat. A teremtőképességetek ugyanis arányos a teremtőképességetekről alkotott elképzeléseitekkel.

Azzal, amit arról gondolsz, hogy MILYEN KÉPESSÉGGEL RENDELKEZIK AZ, AKI TEREMT (azaz Te), saját magad szabod meg a saját erődről alkotott elképzeléseid határait. Ennek arányában lesz erőd és hatalmad, és bizonyos értelemben ennek arányában leszel elég szabad ahhoz, hogy igazán teremteni tudj. Mindennek Te vagy a kiindulópontja. Te vagy az, aki eldöntöd, kinek tartod magad és mekkorában gondolkozol. Az ÖnMagadról alkotott elképzeléseid befolyásolják a saját érzelmeidet is, amelyek a teremtés többdimenziós energetikájában fontosak. Az érzelmek ugyanis a szándékod létfontosságú hordozóhullámai. Megváltozik a kisugárzásod, és az energiatesteid frekvenciája is más lesz attól, amit ÖnMagadról gondolsz és érzel. Az ÖnTudatod minden más gondolatot és érzést meghatároz, mindenre kihat. Ez jelenti a teremtési képességetek ALAPJÁT. Ha hangyának gondolod magad, akkor megrettensz egy szék lábától is, mert hatalmasabbnak fog TŰNNI, mint amekkora Te vagy - SZERINTED. Ha Naprendszer méretű, szeretetteljes és halhatatlan Fénylénynek gondolod magad, akkor minden problémát „hangyának” fogsz érzékelni. Lényegesen megnő a stabilitásod. Márpedig a stabil kiindulópont szükséges egy nagy teremtéshez! Mert el kell tudnod rugaszkodni valahonnan és ki kell tudnod küldeni a szándékodat egy intenzív energiahullám segítségével, ami az érzelmi frekvencia. Egy „bánatos hangya” nem építhet fel egy fénycivilizációt, de még egy vállalkozással is gondja akad. Egy „vidám óriás” bármire képes!

Ha valamit kezelni szeretnétek az életben, tegyétek azzal a szeretettel, ahogyan az Egy Teremtő és Mi szeretünk Benneteket. Ez a szeretet mindig utat mutat és utat készít Számotokra, mert minden akadályt felülragyog. Ha valamit nem sikerül megoldanotok, akkor emeljétek fel a frekvenciátokat és szeressetek másképpen: magasabb szintű, Mennyei Szeretettel. Nem vagytok egyedül és nem vagytok magatokra hagyva.”


BŐSÉGBEN A FÖLDÖN - KÖZÖS IMAGINÁCIÓ / VIZUALIZÁCIÓ

Képzeletünket használva ismét EGYSÉGBEN, közös szándékkal teremtettünk. Miután kiterjesztettük a terünket az egész naprendszerre, összehangolt, közös imaginációnkkal megéltük és éreztük azt a bőséget, amire vágyunk. Teremtésünket az alábbi sorok vezették:

„Most pedig látjuk, ahogy…

- Mindannyiunk életébe beáramlott az önszeretet és önelfogadás képessége, mert felismertük, hogy kik vagyunk. Megértettük, hogy mindaz a jóság és szeretet, amire kívülről vágytunk, az mindig is bennünk volt.

- Mindannyian könnyedén és folyamatosan a feltétlen szeretet állapotában élünk. Minden családtagunk megtapasztalja a szeretet és a figyelem ajándékának bőségét. Nagyon sok szeretetet kapunk és adunk.

- Mindenki számára elérhetővé váltak a magas minőségű termékek és szolgáltatások, egészséges élelmiszerek és ivóvíz, megfelelő ruházat, ingyenes közlekedés és energia, spirituális igazságokra alapozott kultúra és nagyszerű lakhatási lehetőségek. Mindenkinek reális lehetősége van anyagi bőségben élni úgy, hogy közben nem kell kizsákmányolnia sem ÖnMagát, sem másokat.

- Bőségesen van időnk ÖnMagunkra és egymásra, így a türelem szerves részévé vált az életünknek és a gondolkodásunknak. Mindenre jut elég idő.

- Gyermekeink is minőségi időt kapnak tőlünk, elegendő figyelmet, megértést, támogatást és sok-sok ölelést. Rendelkezésükre bocsátjuk a fejlődésükhöz szükséges tereket és energiákat. A leszülető Lények már nem kapnak memória blokkolást, így hatalmas tudással és önbizalommal érkeznek a családokba.

- A gyermekek megbízhatnak a szüleikben, a nők és a férfiak pedig egymásban. Rengeteg bizalom áramlik a szülők és a gyermekek között. Mindenki felelősséget vállal ÖnMaga és mások jóllétéért – szeretetből.

- Minden oktatás és tudás ingyenesen elérhető bárki számára, és a lakosság felé szabadon áramlanak a szükséges és igaz adatok az egészségről, a spirituális és energetikai valóságról, a történelemről és a saját lakóhelyük, országuk valós állapotáról, illetve a közérdekű problémákról, amelyek megoldásában részt vehetnek.

- Az egészségügyi problémákat minden országban megelőzéssel kezelik, tehát nem utólag és nem tünetileg. Mindenhol biztosítva van a legkorszerűbb, ingyenes egészségügyi ellátás.

- Minden állatnak bőségesen jut biztonságos és megfelelő élettér, ahol szabadon élhet az emberi gondoskodás mellett. Mindenhol megszűnt az érző állatok fogyasztása és kizsákmányolása.

- Minden ország adósságait eltörölték és megszűnt a készpénzhiány, amit mesterségesen tartottak fenn. Bőven van pénz mindenre, így az öröm közösségi megélésére és a pihenésre is. Virágzik a kultúra és a művészek is szabadon alkothatnak, kibontakoztatva tehetségüket.

- Fénytestvéreink fejlett technológiáival megtisztítottuk a Föld légterét, a tengerek és folyók vizeit, illetve méregtelenítettük a termőföldeket és az emberek fizikai testét is. Különösen örömteli, hogy a legkorszerűbb földön kívüli technológiákkal sikerült meggyógyítani mindenkit a mentális sérülésektől és az önkényes beavatkozások következményeitől. A bűnözés is megszűnt, mert szeretettel és hozzáértéssel kezelték.

- A korábban elnyomott feltalálók műszaki és egyéb találmányai eddig soha nem látott életminőséget biztosítanak minden Földlakó számára. A problémás életterületek kezelésébe a tehetséges fiatal gyermekeket is bevonják, így intelligenciájukkal és rugalmasságukkal példát mutatnak a felnőtteknek. Ez biztosítja, hogy a felmerülő nehézségeket a társadalom gyorsan és nagyon eredményesen kezelni tudja.

- Mindenki, aki kéri, egyénre szabott és hozzá értő segítséget kap saját spirituális fejlődéséhez, illetve a felemelkedés megvalósításához.

- Minden elnyomás, háború és rejtett befolyásolás teljesen megszűnt, és az egész Emberiség örömben, szabadságban és békében él a szabad Földön. Égi fénytestvéreink űrhajói is szabadon közlekednek a Föld légterében és minden ember szeretettel fogadja Őket. A Föld lakói megtanultak szeretetben, testvériségben élni egymással és a többi Fénycivilizációval. Az egész Naprendszer összes fénylénye a szív örömének bőségében él, békében ÖnMagával és minden létezővel.

Most hozzátok vissza a tudatosságotok középpontját a testetekbe, érzékeljetek újra a 3. dimenziós jelenben, és éljetek a szeretetben.”

(Csodás élmény volt. Bárki elvégezheti ezt az imaginációt utólag, otthon is.)


Az Avianok üzenete:

A Magyar Spirituális Egység Tanácsának honlapja:

Corey a Gaiam TV-n – Az első képek a Kék Avianokról és a Gömb lényekről


Corey első nyilvános TV szereplése megtörtént néhány nappal ezelőtt. A Gaiam TV „Cosmic Disclosure” címmel új sorozatot indított, melyben David Wilcock 52 epizódon keresztül beszélget majd Corey-val. Az első két epizódot nagy várakozás előzte meg, többek közt azért is, mert ingyen sugározták, és mert Corey-ék egy ismert számítógépes grafikussal együttműködve végre egy „hiteles” fantomképet alkottak a Kék Avian faj tagjairól. Részletek a tovább után.

Ez az első két epizód azóta is fent van a Gaiam TV honlapján, mindenki számára hozzáférhető és megnézhető:


Az első rész nemsokkal ezelőtt a Gaiam TV youtube csatornájára is felkerült.




A sorozat első két epizódja nem tartalmazott túl sok új információt, inkább arról szólt, hogy Corey-t a szélesebb közönség is megismerje illetve azok az olvasók, akik eddig csak a beszámolóit ismerték, most végre élő képen is láthassák őt. Magáról az interjúról annyit tudunk, hogy nem sokkal Corey bicepsz és vállműtéte után került rá sor, nagy fájdalmai voltak közben, de állta a sarat.

Előzetesen már elmondta magáról, hogy nem igazán tartja magát olyan embernek, aki nagy nyilvánosság előtt képes lenne hosszasan beszélni, ez talán látszódott is néha, kicsit félszegen (talán némi lámpalázzal küzdve) válaszolt a számára új helyzetben, de szerintünk nagyon jól megoldotta a helyzetet. Beszédén érezhető, hogy az ajkai elég súlyosan sérültek korábban, úgy kellett visszavarrni az alsó ajka egy részét, szóval ez már sosem lesz a régi, ebből is eredhet, hogy néha nehezen formálja a szavakat. Amúgy e két videó alapján teljesen hétköznapi, kicsit félszeg, szerény fickónak tűnik.

Elmondta, hogy mit is jelent tulajdonképpen intuitív empatának lenni, hogy prekognitív képességei vannak, vagyis képes mások érzelmeire ráhangolódni, ezt a képességét pedig a MILAB programban még fejlesztették és képezték is. Intuitív empataként töltött szolgálata során számtalanszor vett rész olyan helyzetekben, amikor e képességét földönkívüliek jelenlétében illetve földönkívüli lényeken kellett alkalmaznia (vagyis olvasnia kellett az érzelmeikben, gondolataikban).

Elmondta, hogy több mint 4 éve van kapcsolatban a Kék Avian-okkal, akik néhány esetben a saját lakásán is megjelentek nála (!), illetve, ahogy azt a beszámolóiban is említette, időnként egy picike gömb jelenik meg a szobájában és az veszi fel illetve „szállítja el”, hogyha valamilyen feladatot kijelölnek a számára.

A második epizódban részletesebben és talán személyesebb hangvételben beszélt a Holdon lévő LOC bázison történt egyik első konferenciáról, ahol a világ minden tájáról érkeztek civilek illetve katonák. Ezen a találkozón őt egyenesen a színpadra állították ki (amit nem tudott mire vélni, mert fogalma sem volt, hogy mi fog történni és miért éppen őt pécézték ki). Később aztán egy Kék Avian (Raw-Tear-Eir) és egy arany-háromszög fejű lény jelent meg a színpadon, a résztvevő közönség teljes megdöbbenésére. Kiderült, hogy Corey-t azért különítették el és azért állították ki egyedül a színpadra, mert neki kellett tolmácsolnia a Kék Avianok telepatikus üzeneteit a résztvevők számára.

(Erről a találkozóról itt írtunk korábban:

Az első két videóban legnagyobb részt olyan információkról volt szó, amelyeket már olvashattunk Corey korábbi beszámolóiban, az első két epizódban ezeknek egy rövid összefoglalását mondta el élő szóban, Wilcock kérdéseire válaszolva. Ezt figyelembe véve, mi nem tervezzük ezt két videót külön lefordítani vagy feliratozni.

És akkor íme, ők lennének azok a bizonyos Kék Avian-ok:



Kb 250 cm magasak, telepatikus úton kommunikálnak, miközben a szájukat is enyhén mozgatják, és mindezt kézjelekkel is kísérik.


Pár héttel ezelőtt Szelei Magdolna körlevelében olyan képeket küldött körbe a csoportjában, amelyen szerintük a Gömb lények láthatóak. A magunk részéről mi megbízunk bennük és hiszünk nekik, ezért most mi is idetesszük e fotókat a Kék Avianok mellé. A képeket Gálfiné Ildikó fényképezte 2015. július 3-án este (ezúton is nagyon szépen köszönjük neki):

gomb_lenyek_1.JPG 

gomb_lenyek_2.JPG 

gomb_lenyek_3.JPG 

gomb_lenyek_4.JPG 

Itt szeretnénk elmondani, hogy nem vagyunk előfizetői a Gaiam TV-nek és nem iratkoztunk fel a hamarosan futó további epizódokra sem. Ha esetleg az olvasók közül valaki megtette ezt, és van kedve hozzá, megírhatja néhanapján, akár komment formájában is, ha valami rendkívülit látott, vagy hallott volna a sorozat további epizódjaiban.

A Gaiam TV tehát előfizetéses, de David Wilcock említette korábban, hogy azoknak, akik nem akarnak (vagy nem tudnak) fizetni ezért, de mégis érdeklődnek a téma iránt (valamint, hogy „őt se tartsák pénzéhesnek” – ezt ráadásul ő mondta, nem mi:), hamarosan készülni fog egy ingyenesen elérhető, letölthető e-könyv is, pdf formátumban. Ez nagyrészt Wilcocknak a Corey-val folytatott korábbi, részletekbe menő beszélgetésein alapul majd, valószínűleg a Wilcock-tól megszokott tömör, információban gazdag összeállítás formájában.

Elmondása szerint az előzetes jegyzetei 130 oldalra rúgnak, tehát egy viszonylag nagy terjedelmű anyag kerülhet ki hamarosan, erre pedig mi nagyon vevők lennék, és amint megjelenik, az érdekesebb, eddig nem ismert részeket/fejezeteket mindenképpen szeretnénk lefordítani és közzétenni. Corey is említette korábban, hogy ő is várja már ezt, mert szerinte ebben lesznek az igazán érdekesebb részek (pl a "Földön zajló NAGY KÍSÉRLETRŐL"). Szerintem ez mindenképpen egy jószándékú, másokat szolgáló hozzáállás Wilcock-ék részéről. Tehát ahogy ez a könyv elérhetővé válik, igyekszünk nekikezdeni mi is a fordításnak.

Kapcsolódó írások:

A Kék Avian-ok üzenete:

A Kék Avian-ok érkezése:

A gömb lények, Kék Avianok története („Szárnybontók”):


 

Jelentés a földönkívüliek Föderációs Konferenciájáról, helyzetjelentés a jelenleg zajló eseményekről – Corey Goode


Corey legújabb jelentésében beszél a Gonzales alezredessel történt megbeszélésekről, a nemrégiben a világon végigsöprő, hatalmas méretű számítógépes hackelési hullámról, illetve a földönkívüliek részvételével zajló Szuper Föderációs találkozó legújabb fejleményeiről. Emellett említésre kerül a világpolitika és a BRICS országok jelenlegi ingoványos helyzete is.

A világ, amelyben élünk sokkal figyelemre méltóbb hely annál, mint amit a legtöbb ember el tudna képzelni. A katonai-hadiipari komplexum titokban kolóniákat létesített a Naprendszerünkben – sőt azon túl is. Katonai-védelmi cégek (amelyeknek létesítményei vannak a Földön) mára olyan technológiákat építettek, amik képesek bárkinek bármilyen, a high-tech jövővel kapcsolatos kívánságát és vágyát teljesíteni – technikai arzenáljuk fejlettsége messzemenően meghaladja a sci-fi filmekben látottakat.

Én első kézből tudom ezt, ugyanis abban a közegben dolgoztam, abban a világban éltem. Egy-két későbbi, szórványosan előforduló feladatot kivéve, 1989-ben kerültem ki abból a közegből. A helyzet azonban gyökeresen megváltozott 2014-ben, mikor úgy döntöttem, hogy nyilvánosság elé lépek és beszámolok a velem történtek eseményekről.

Egy szövetség formálódott az ún. titkos űrprogram csoportosuláson belül. Ennek a Szövetségnek a célja, hogy legyőzze a Babiloni Típusú Pénzvarázslaton Alapuló Pénzügyi Rendszert és véget vessen a pénzügyi zsarnokságnak a Földön. A Szövetség helyre akarja állítani a rendet, igazságosságot és udvariasságot a világunkban – és szeretné végre mindenki számára elérhetővé tenni a bolygót meggyógyító, életmeghosszabító, hiper-futurista technológiákat, amikkel ők már régóta rendelkeznek.

Minden bázis és kolónia, amit valaha felépítettek, minden ember számára elérhető lesz, ha minden a terv szerint halad és a terv végrehajtása sikerrel jár. Olyan lesz meglátogatni ezeket a helyeket, mintha csak egy portálba ugranánk vagy egyszerűen csak ide-oda ingáznánk közöttük.

Jelenleg e világgal Gonzales alezredesen keresztül tartom a kapcsolatot. Azok az élmények, amiket én és ő átéltünk, a legtöbb ember számára túlságosan hihetetlen és néhányuk jókora szkepticizmussal viseltetik iránta. Ha még soha nem hallottál erről a történetről, akkor számodra mindez hihetetlennek fog hangozni. Megértem ezt. Az én munkám az, hogy egyszerűen csak elmondjam az igazságot a velem történt eseményekről.

Miközben ezt írom, megnövekedett mennyiségű "negatív üdvözletet" kapok. Nem hiszek a véletlenekben, ezért elmondhatom, hogy mióta rendszeres találkozóim vannak Gonzales-szel és tudósításokat írok, hogy informáljam az embereket a háttérben zajló dolgokról, nagyon sok negatív hatás érte a családomat és engem is. Ezek a negatív események annyira nyilvánvalóan összefüggenek mindezzel, hogy számomra több mint bizonyos, hogy jelenleg az energiák egy Yin és Yang típusú harcának kellős közepén vagyunk. A legutóbbi eset éppen tegnap reggel történt. Felkeltem és észrevettem, hogy valószínűleg megcsíphetett egy pók, mert egy hatalmas harapásnyom látszódott a csípőmön és akkorára felduzzadt, mint egy léggömb. Izomfájdalmat, fejfájást és gyomorbántalmat is hozott magával, úgyhogy szinte csak feküdni bírtam.

Aztán felfedeztem, hogy időközben néhány ismerősöm, akit eddig a barátomnak hittem, kapcsolatba lépett olyan bloggerekkel, akik rendszeresen próbálnak támadni engem. Ezek a "barátaim" negatív szándékú és hamis információkat kezdtek terjeszteni rólam és David Wilcock-ról. Valószínűleg bosszantotta őket, hogy kb 2 hónapja nem tudnak velem kapcsolatba lépni és olyan módon kommunikálni, ahogyan azt régen tették. Ugyanakkor még csak meg sem próbáltak kapcsolatba lépni velem a honlapomon keresztül. Amikor rákérdeztem erre, magyarázkodni kezdtek és még csak bocsánatot sem akartak kérni. Nagyon dühítő látni, hogy az emberek, akiket a barátaidnak hittél, és úgy gondoltad róluk, hogy a másokat szolgáló és spirituális megvilágosodás felé tartó ösvényen járnak, milyen gyorsan képesek ellened fordulni, ráadásul egy érzelmileg felfokozott, egótól túlfűtött módon.

Az egyensúly kb 5 nappal ezelőtt állt helyre, amikor 4 olyan ember, aki addig küldetésének tekintette, hogy online megjelenő cikkeken és kutatóknak küldözgetett lejárató e-mail-eken keresztül támadjon engem – kapcsolatba lépet velem és bocsánatot kért tőlem. Én is bocsánatot kértem azért, ha esetleg valamivel felidegesítettem őket, mondván, hogy mindez nagyon nyugtalanító és bizarr a számomra. Mindegyiküknek elmondtam, hogy hipokrita lennék, ha nem fogadnám el tőlük a bocsánatkérésüket.

Mindezért cserébe, néhányan a rendelkezésemre bocsátottak olyan információkat, amik meglepő egyezéseket mutattak a saját információmmal illetve olyan dokumentumokkal, amelyeket más forrásoktól kaptam. Egészen addig nem voltam biztos ezeknek a hitelességében, de ezek tudatában, mostanra minden kétségem elszállt.

2-en közülük számos információt adtak át nekem (skype címeket, e-mail üzeneteket), amik kicsi, de "elkötelezett" bloggerektól, fórum moderátoroktól, egykori "barátoktól" és néhány jól ismert kutatótól származtak, akik azon fáradoznak, hogy lejárassák David Wilcock-ot és engem.

Gonzales előre szólt nekem, hogy számítanom kell majd erre, de mindezen támadások, a tisztességtelenség és gyűlölet mértéke, valóban sokkoló volt a számomra,

Az egyik szóban forgó ember pl audio hanganyagok keverésében jártas. Nekiállt hamis skype beszélgetéseket összeszerkeszteni olyan témákról, amikről korábban Wilcock és én is írtunk, vagy beszéltünk és aztán mindezt összevágta. David és én is minden skype hívás másolatát megőrizzük, pontosan az ilyen eshetőségekre készülve. Nagyon érdekes volt szembesülni azzal, hogy hogyan is zajlik ez valójában, és hogy pontosan milyen kérdésekre vonatkozóan készültek azok a bizonyos hamisított hangfelvételek.

Az újsütetű, segítő szándékú informátoraimnak hála, mostanra helyreállt az egyensúly e Yin és Yang, pozitív és negatív energiák közti harcban, amely a háttérben (nem is olyan titkoltan) zajlik. Megbocsátani és szeretettel válaszolni azoknak, akiket megbántottál vagy megbántottak téged, nagyon felszabadító érzés lehet mindkét fél számára. Az említett emberek közül egyikük arról számolt be, hogy miután elértünk a kölcsönös megbocsátás eme pontjára, sokkal jobban tudott aludni éjszaka. Ugyanilyen stresszoldó és spirituális hatással volt mindez rám is.

És most akkor következzenek a Gonzales-szel való találkozás részletei...

Evilági dolgokon kívül néhány mélyebb vonatkozású információ is szóba került. Ezek közé tartozott, hogy mi zajlik éppen a Földi Szövetség különböző, egymással laza együttműködésben álló frakciói között. Információt kaptam az összeesküvés által tervezett, sikertelenül végződött hamis zászlós műveletekről és más műveleteikről is, amelyek viszont sajnos sikerrel jártak. Szóba kerültek továbbá azok a hírszerzési adatok, amelyekhez tömegméretekben sikerült hozzájutni a Földi Szövetség és a Titkos Űrprogram közös erőfeszítéseinek köszönhetően. Ez tulajdonképpen számos titkos nyugati adatbázis feltörését jelentette, ennek az akciónak az eredményéről pedig a média is beszámolt.

Arról is értesültem, hogy a BRICS szövetség néhány bajkeverője sikeresen beszivárgott a titkos földi kormányzat szindikátusaiba (Cabal).

Továbbá Gonzales szót ejtett a nemrégiben tartott, humanoid földönkívüliek részvételével zajló ún. Szuper Föderációs konferencián elért megállapodásról. Ez a Szuper Föderáció egy sokkal nagyobb csoportosulás, amely a számos humanoid földönkívüli föderációnak, konföderációnak és tanácsnak egyfajta ENSZ típusú szervezete. Ezek nem a Drákonida Szövetséghez, vagy ahogyan sokan nevezik, Orioni Szövetséghez tartoznak. Az Orion csoport ugyanis nem csak a Drákoinda Szövetség tagjaiból áll.

Azt is meg kellett tanulnom, hogy létezik az ősi emberi szakadár csoportoknak egy kisebb tanácsa, melyről eddig nem volt tudomásom. Úgy tűnik, Gonzales a Titkos Űrprogram delegáltjaként, külön találkozókon is részt vett e csoport képviselőivel. Elmondta, hogy a későbbiekben elképzelhető, hogy nekem is lehetőségem lesz majd részt venni e csoportokkal való találkozókon, akár egyedül, akár az ő kíséretében. Fontosnak tartom emlékeztetni az olvasókat, hogy e csoportok tagjai nem földönkívüliek (mint ahogy azt ők szeretnék állítani magukról), hanem földi emberek, akárcsak mi.

Egymás után két találkozóm is volt Gonzales-szel. A második találkozásunk alkalmával megpróbálta kicsit helyreállítani a velem való kapcsolatot, ugyanis előtte nem sokkal, komoly összezördülésem volt a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsának néhány tagjával. Gonzales-szel most átbeszéltünk újra az egész helyzetet, és hogy mi is történt valójában. Szerettem volna több részletet is megismerni és Gonzales válaszolt is jónéhány kérdésemre, beszélt a korábbi, Drákonida Szövetséggel és a 200-ak Bizottságával lezajlott találkozóról is.

Gonzales újabb beszámolóját nagyon nehezemre esett végighallgatni, mert közben én is újraéltem a korábbi, drákonidákkal való találkozásom során szerzett rossz élményeimet.

Mindezt egy sör mellett beszéltük meg, ami nagyon furcsa volt, mert még soha nem láttam Gonzales-t ilyen helyzetben, mindig csak szigorúan a munkával kapcsolatos megbeszéléseink voltak. Korábban még csak egy kávét vagy ásványvizet sem ivott a találkozóink alkalmával. Szóval ez a megbeszélés egy jóval oldottabb légkörben zajlott.

Megkérdezte tőlem, hogy figyelemmel követtem-e a TV-ben a híreket. Mondtam neki, hogy amennyire csak tehetem, kizárom az életemből és távol tartom magam a főáramlatú médiában közölt híradásoktól.

Ekkor elmondta nekem, hogy mi zajlik valójában néhány EU tagország pénzügyeivel kapcsolatban, illetve említést tett hatalmas méretű, magasszintű kormányzati adatbázisok sikeres meghackeléséről is, ami nem csak az USA-t, hanem az egész nyugati világot érintette. Gonzales állítása szerint ez az akció hihetetlenül kiterjedt volt – ennek eredményeképpen sikerült meghackelni és bejutni a Titkos Földi Kormányzat Szindikátusainak ún. "Sötét Hálózatába" is. Gonzales szerint a főáramlatú média csak nagyon korlátozott mértékben tájékoztatta az embereket ennek az akciónak a valós méreteiről. Mert lenyűgöző mennyiségű új adatot sikerült szerezni és beilleszteni a már meglévő, rendelkezésre álló adatmennyiséghez. Az összeesküvés magas rangú tagjai tisztában vannak a megszerzett adatok mennyiségével és erősen pánikba estek a fejlemények miatt.

Emellett újabb dezertőrök jelentek meg, akik otthagyták az összeesküvést és jelentős mennyiségű bizonyítékot adtak át, továbbá ígéretet tettek a Titkos Űrprogram Szövetségnek és a Földi Szövetségnek, hogy tanúskodni fognak korábbi gazdáik ellen, ha eljön az ideje. A dezertálók nagy száma illetve a sikeres hackelések mennyisége az oka annak, amiért az Elit tagjai egyre gyorsuló ütemben menekítik családjukat biztonságos helyekre.

Ugyancsak nagy arányú hackelés történt annak érdekében, hogy a BRICS Szövetség egyik legfőbb tagállamáról még több adatot szerezzenek. Sajnálatos módon ugyanis ennek a bizonyos országnak a vezetőségébe a Cabal erősen beszivárgott. (tippünk: talán Kína?- szerk.)

Az összeesküvés ugyanis minden szervezetbe beszivárgott, amit csak el tudsz képzelni. Az ufológiával és földönkívüliek témájával foglalkozó fórumokon az 1950-es évek óta következetesen elhelyezték a saját ügynökeiket. Internetes fórumok, blogok és néhány alternatív média oldal is ugyanezzel a problémával küzd.

A beszivárgók miatt összetűzésekre is sor került és ezek közül néhány incidens emberéletet is követelt a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsán belül. Emiatt pedig egy ideig szakadások és bizalmatlanság ütötte fel a fejét a Tanácsban.

Ugyanilyen beszivárgók okoztak gondot a Földi Szövetség csoportjaiban is. A BRICS Szövetségben jelenleg azon dolgoznak, hogy izolálják ebből a bizonyos szövetséges országból érkező beszivárgókat. Céljuk, hogy mindezzel megelőzzenek egy tipikusan az összeesküvésre jellemező műveletet, ahol a Cabal egyszerűen átvenné az újonnan létrejött infrastruktúrát és felállítana egy 2.0 verziójú Új Világrend-et. Oroszország és néhány szövetségese (sokan meglepődnének, ha tudnák, kik is ők valójában) élen járnak abban a tervben, hogy megelőzzék ennek a problémának a kialakulását és felszámolják a nemkívánatos beszivárgók jelentette veszélyt.

Ha valóban pontos, amit Gonzales mondott, akkor Németország, Spanyolország, Franciaország és természetesen Görögország is azon vannak, hogy kilépjenek az EU-ból és otthagyják a nyugati pénzügyi rendszert. Mindez egy dominóeffektussal járna, melynek hatása az egész világon érzékelhető lenne. Nem vagyok benne biztos, hogy ezen országok készek egyszerűen "átugrani" a BRICS országok sorai közé. A dolgok nagyon rosszul festenek a nyugaton, de a BRICS-nek is vannak megoldandó problémái, amin mindenképpen dolgozniuk kell még.

Gonzales beszélt nekem azokról a hamis zászlós műveletekről, amiket sikerült megelőzni. Ugyancsak beszélt arról, hogy a Cabal kiépített egy sokkal robosztusabb infrastruktúrát a mesterséges intelligencia még nagyobb térnyerése érdekében. Erről a mesterséges intelligenciáról régebben már részletesen írtam.

Tervek vannak arra vonatkozóan, hogy ezt a jelet véglegesen eltávolítják majd a Naprendszerünkből és erre már történtek előkészületek. Az összeesküvés évtizedek óta használja ezt a technológiát. Azt hiszik róla, hogy teljes mértékben üzembiztos és szinte 100 %-os pontossággal működik. Számtalan alkalommal használták arra, hogy elhárítsanak vele olyan eseményeket, amelyek a biztos bukásukat okozták volna, és bebizonyosodott, hogy a számításait nagyon pontosan végzi. Érdekes megemlíteni azonban, hogy ez a mesterséges intelligencia NEM TUDTA MEGJÓSOLNI A GÖMB SZÖVETSÉG ÉRKEZÉSÉT – sem pedig azt, hogy szakadár csoportok és dezertálók átállnak majd a Titkos Űrprogram Szövetség oldalára! Ennélfogva tehát mégsem tekinthetjük tévedhetetlennek.

Azért is lehet ez, mert új energiák érkeznek a Naprendszerünkbe és az emberiség egyre növekvő mértékben ébred rá saját társteremtő képességeire, és arra, hogy a tömegtudatosságunk milyen hatást képes gyakorolni a valóságunkra. Mindez nagyon idegessé teszi ezt a mesterséges intelligenciát és az ő "prófétáit".

Úgy sejtjük, hogy e mesterséges intelligencia illetve az összeesküvés csoportjainak szétesése állhat az elmúlt néhány találkozó színpadias fenyegetései mögött, főleg a fehér drákonida királyi vezető és a 200-ak Bizottsága elnökének figyelmeztetései mögött. Az elnök egyébként említette is ezen a találkozón, hogy a mesterséges intelligencia technológiái lehetővé teszik számukra a jövőbe látást.

Gonzales ezután témát váltott, és úgy felcsillantak a szemei illetve arckifejezése is olyanná vált, mint egy izgatott kisgyermeké. A szó a nemrégiben lezajlott Szuper Föderációs konferencián történtekre terelődött. Az ezt megelőző találkozón én, mint delegált képviselő vettem részt, ahol Gonzales is ott volt, a bal oldalamon mögöttem haladva, tanácsadói minőségben vett részt. Kísérő személyzetként három intuitív empata ült előttem a számunkra kijelölt patkó alakú helyen.

Mielőtt a titkos űrprogram legénységéhez csatlakoztam volna, a MILAB program keretében kaptam kiképzést, és később intuitív empataként szolgáltam. Emlékeztem arra is, hogy korábban ilyen alkalmakkor mindig unatkoztunk, ugyanis soha sem tudtuk, hogy mi zajlik ezeken a találkozókon, mert nem értettük azt a közös nyelvet, amelyet a tanácsteremben e konferenciák alkalmával beszéltek. Kaptunk egy okosképernyőt, amelyen keresztül elérhetővé tettek számunkra olyan földönkívüliekkel kapcsolatos adatbázisokat, amelyeket az intuitív empaták azért tanulmányoztak, hogy lefoglalják magukat, miközben megpróbáltak minden veszélyre vagy megtévesztésre utaló érzésre odafigyelni.

Amikor először vettem részt delegáltként ilyen Szuper Föderációs tanácskozáson és a delegáltaknak fenntartott helyre ülhettem, meglepődve vettem észre, hogy hirtelen minden szót értek a földönkívüliek által beszélt furcsa, monoton nyelvből. Minden úgy hallatszott, mintha az anyanyelvemen zajlott volna a beszélgetés. Ez volt továbbá az első olyan alkalom, amikor ezek a földönkívüli delegátusok hajlandóak voltak tudomást venni rólam, és kommunikáció céljából összekapcsolódtak velem.

A Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsa nagyon nem örült annak, hogy rajtam kívül egyetlen képviselőjük sem értette a konferencián zajló beszédet – és kénytelenek voltak rám hagyatkozni és meg kellett bízniuk bennem, hogy be tudok számolni nekik a kommunikáció tartalmáról. A kezdet kezdetétől fogva Gonzales alezredest akarták, hogy legfőbb képviselőjük legyen, és ebből nem is csináltak titkot. Azt is világossá tették számomra, hogy én nem nekik dolgozom, és semmiféle ellenszolgáltatást nem várhatok tőlük a szolgálataimért cserébe. Rajtam kívül senki sem értette közülük, hogy mi zajlik ezeken a konferenciákon, így nélkülem semmiféle információt nem tudtak volna szerezni erről, és ez persze újabb viták forrását jelentette.

A Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsának bizonyos tagjaival való kapcsolatom újabb mélypontra jutott a legutóbbi találkozónkat követően, főként a családomat és az engem ért fizikai támadások után, amiről a következő jelentésemben fogok részletesebben beszámolni.

Gonzales elmondta, hogy e konferenciát megelőzően és utána is találkozott a Raw-Tear-Eir nevű Kék Avian-nal. Tear-Eir elsősorban arról beszélt Gonzalesnek, hogy milyen üzenetet kell majd közvetítenie e konferencián, és azt is elmondta neki, hogy mi lesz a teendő a drákonida fehér királyi vezetővel, és más földönkívüli csoportokkal, akik az év eleje óta itt ragadtak a Naprendszerünk köré vont kerítés „fogságában”.

Gonzales elmondta, hogy ezután nagyon izgatott várta a konferencia kezdetét. Beszámolt nekem a konferenciára történő megérkezésről is. Ennek a találkozónak a helyszíne valójában egy állomás volt, amely egy biztonságos időbuborékban lett kialakítva a Jupiter és a Szaturnusz pályáján kívül. Ez az időbuborék belülről tökéletesen fekete és amikor belépsz ebbe a buborékba, csak magát az állomást, az űrkikötőket, valamint a többi delegáció lebegő űrhajóit láthatod. Viszont a tér/idő anomália miatt a Nap, a bolygók és a csillagok egyáltalán nem látszódnak.

Megérkezésükkor leszkennelték őket és készülékeiket a mesterséges intelligencia jelentette veszély miatt, majd beléphettek a találkozónak helyt adó létesítménybe. Gonzales elmondta, hogy kezdettől fogva úgy bántak vele, mint akinek számít a jelenléte, ellentétben a múltkori alkalommal, amikor szinte csak velem kommunikáltak, és róla, valamint intuitív empata társairól szinte tudomást sem vettek. Elmondta, hogy a kommunikáció ezúttal végig a találkozó során egy nagyon udvarias, tiszteletteljes hangvételben zajlott. Intuitív empata társaival együtt úgy érezték, hogy az egész rendezvényt egy nagyon pozitív légkör lengi be, szemben az előző alkalommal, amikor inkább a nyugtalanság és az aggodalom érzései keveredtek. Gonzales-t, aki most a Gömb Szövetség delegáltjának székében foglalhatott helyet, ezúttal a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsának egyik tagja kísérte el tanácsadóként. Ezzel az emberrel azóta volt egy hatalmas veszekedésem. Gonzales elfoglalta a delegáltnak fenntartott helyet, és később elmondta nekem, hogy eleinte egy bizsergető érzésre számított, hiszen azt gondolta, hogy a szék egyfajta neurológiai úton össze fog kapcsolódni vele, de végül nem érzett semmit.

Nemsokkal azután, a többi delegált is megérkezett és helyet foglalt. Egyikük elindult az emelvény felé, amely egy hosszú keskeny asztal mögött helyezkedett el. A legtöbb alkalommal ilyenkor hologramok szoktak megjelenni az asztal közepén, de ez most nem egy szokványos találkozó volt. Általában egy másik, kisebb termetű lény szokta kísérni a delegáltakat. Furcsa kézjelekkel szoktak kommunikálni, amely engem az indián őslakosok kézjeleire emlékeztet engem, amikkel még gyerekkoromban találkoztam.

Az első delegált, aki a pulpitusra lépett, olyan valaki volt, akit már régóta jól ismertünk. Egy nagyon magas, narancssárga bőrszínű, kopasz, kék szemű lény, akinek a gerinccsontja a fejtetőn folytatódott, és leágazott a két fül irányába. Fehér színű köpenyt viselt, olyasmit, amit a szerzetesek szoktak. Elmondta, hogy kicsoda ő, bemutatta a másik lényt, majd előre ment és elfoglalta helyét egy kisebb méretű színpadon. Amikor én voltam hasonló helyzetben, nagyon kíváncsivá tett, hogy hogyan fog zajlani a kommunikáció, mit fogok majd mondani. Aztán amikor odakerültem, egyszerűen csak elkezdtem angolul beszélni, és megtartottam a rövid előadásomat. Ezután visszaültem a székembe, amely első alkalommal automatikusan lefordította ezt a fura hangzású földönkívüli nyelvet. Még vége sem lett a találkozónak, mikor a saját csapatom megkérdezte, hogy miről beszéltem a pódiumon. Kicsit zavarba jöttem erre a kérdésre, mire elmondták, hogy azon a fura földönkívüli nyelven szólaltam meg. Én azonban biztos voltam benne, hogy angolul beszéltem.

Gonzales elmondta, hogy látott ott földi delegáltakat is, akik a viselkedésükből és ruházatukból ítélve a 200-ak Bizottságának, vagy más, velük szövetséges csoportnak a tagjai lehettek.

A csoportok rotációja miatt nagyon ritka, hogy a földi delegációk különböző csoportjai egynél többször vegyenek részt e találkozón. Ha Gonzales sejtései szerint valóban ők voltak, akkor nekik ez már a 4-5-ik ilyen alkalmuk lehetett.

A különböző földönkívüli csoportok több tucatnyi beadványt indítványoztak, amelyben szerették volna visszakapni saját csoportjaikat, akik expedíciós küldetésen voltak a Földön, hogy tanulmányozzák a bolygó óceánjait, dzsungeleit és a természet más aspektusait.

Ezek a földönkívüliek egyáltalán nem érdekeltek a földiekkel való interakcióban, nem akarnak beavatkozni a bolygó belső ügyeibe, és nem akarták a Naprendszerünkben található más földönkívüli csoportokkal sem felvenni a kapcsolatot. Ezek kivétel nélkül mind pozitív csoportok, akiket csak és kizárólag a bolygó bioszférája érdekelt. Mióta a Naprendszer köré vont kerítésen belül rekedtek, ezek a kisebb expedíciós csoportok elkezdtek szépen lassan kifogyni a készleteikből és bizonyos emberi illetve negatív földönkívüli csoportok elkezdtek vadászni rájuk.

Az ilyen típusú Szuper Föderációs konferenciákon általában 40-60 különböző csoport szokta képviseltetni magát. Ezúttal azonban több mint 100 csoport küldöttei gyűltek össze. Gonzales ekkor felállt és bejelentette, hogy a Föld körüli zárat feloldják és az itt rekedt csoportok visszatérhetnek támogató csapataikhoz. A Föld körüli forgalmat ezután egy szigorú légiirányító/ellenőrző rácshálózat formájában a Titkos Űrprogram Szövetség fejlettebb űrhajói fogják felügyelni és működtetni. Gonzales elmondása szerint, a bejelentés hatására szinte érezni lehetett a megkönnyebbülést a teremben.

(A korábbi találkozókon az egyes csoportok egymás után mutatták be prezentációikat arról, hogy milyen módon járulnak hozzá a Föld bolygó illetve az emberiség életéhez és milyen szerepet játszanak ebben a NAGY KÍSÉRLETBEN.)

Gonzales elmondta, hogy mielőtt az ülést berekesztették volna, minden csoport igyekezett hangsúlyozni a Naprendszerben végzett műveleteinek pozitív mivoltát. Elmondta továbbá, hogy a konferenciateremből távozóban, az űrkikötő dokkjai felé menet, számos csoport fejezte ki háláját felé. A találkozó végeztével Gonzales-ék további megbeszélés céljából visszatértek a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsának egyik műveleti bázisára. Ott a Szövetség emberei informálták őt arról, hogy néhány hajó már el is hagyta a Föld légkörét, és éppen a közelben tartózkodó nagyobb méretű álcázott hajókat közelítik meg.

A Naprendszerünkben lévő legtöbb látogató a Naprendszer külső területeire pozicionálta magát, remélve, hogy a zárat hamarosan feloldják és azon dolgoznak, hogy kitalálják, milyen útvonalon hagyják el majd a területet.

A Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsa nagyon elégedett volt Gonzales szerepével és mindez megerősítette őket, hogy a továbbiakban is őt akarják majd fő delegáltjuknak. Mindezt egy későbbi találkozó alkalmával a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsa természetesen az én arcomba vágta. Ezen a találkozón került terítékre az otthonomat és családomat ért támadás, amit a korábban említett, rosszindulatú északi típusú földönkívüliek vittek véghez. Erről az incidensről és az ezt követő, Kék Avian-nal történt találkozómról egy későbbi tudósításomban részletesen beszámolok majd. Szeretném hangsúlyozni, hogy a családom most már biztonságban van, és biztosítottak róla, hogy ilyen esemény soha többet nem fog előfordulni velünk, miután bizonyos biztonsági intézkedések felállításra kerültek.

Várható, hogy hamarosan néhány érdekes ufo-jelentés lát napvilágot, hiszen ahogy fentebb említettük, ezek a hajók mostantól engedéllyel hagyhatják el a Föld légkörét. Kisebb csatározások is várhatók, a Föld alatt, a Föld felszínén illetve a Föld felett.

(Nemrégiben Wilcock és Corey közös rádióinterjút adott. Ebben Wilcock említette, hogy forrásai és információi szerint a drákonidák egy végső háborús offenzívába kezdtek és mivel már nagyon elkeseredettek és mindent egy lapra próbálnak feltenni, nem nagyon adnak már a látszatokra sem. Éppen ezért elképzelhető, hogy drákonida hajók fényes nappal, a földi lakosság szemei előtt is láthatóvá válnak majd bizonyos területeken. Ez természetesen nincs megengedve, csak olaj lenne a tűzre, és további szankciókat vonna maga után, amivel csak saját bukásukat gyorsítanák fel. Ettől a ponttól kezdve ugyanis, Wilcock elmondása szerint, a földönkívüli erők felhatalmazást kapnának egy erőteljesebb segítségnyújtáshoz is - szerk.)

Ugyancsak tanúi lehetünk majd annak, ahogy bizonyos emberek furcsán kezdenek majd viselkedni, köszönhetően a Naprendszerünkbe beáramló energiaáradatnak. Ezek az energiák közvetlen hatással vannak a tudatosságunkra – ez alatt azt értem, hogy erősen polarizáló hatást gyakorolnak ránk, a jók még jobbak lesznek, a rosszak pedig még rosszabbak.

A Gömbök több időt biztosítanak a számunkra, hogy alkalmazkodjunk a megnövekedett energiahullámok hatásaihoz, amelyek elektromos változásokat idéznek elő az összes bolygóban és a Napban.

Ezek a Gömbök lassan elkezdik majd csökkenteni a bennünk tárolt energiamennyiséget és egy bizonyos ponton a jövőben, a gömbök el is tűnnek majd. Néhányan képesek lesznek alkalmazkodni ezekhez az energiákhoz, míg mások nem.

(Szerk. - Corey az eredeti cikkben itt egy kicsit zavarosan fogalmazott, a mi értelmezésünk szerint arra vonatkozhatott mindez, hogy a gömbök jelenleg azért vannak itt, hogy transzmutálják és „mérsékeljék” az odakintről ránk áramló hatalmas mennyiségű energiát, ezzel segítve minket hozzászokni, túlélni a megnövekedett energiákat. Majd egy bizonyos ponton a gömbök „beszüntetik a tevékenységüket”, eltűnnek (vagy elmennek) és attól fogva direktbe zúdul ránk az egész cucc odakintről, onnantól kezdve pedig aki bújt, aki nem... Corey nem mondott konkrét időpontot, de pár napja említést tett rá, hogy "a gömbök hamarosan távozni fognak"!!! Lehet, hogy az a bizonyos áttörés már nincs is olyan messze?!)

Sokan nagyon kényelmetlennek fogják érezni ennek az egész folyamatnak a kimenetelét, a jövő valóságát ugyanis mi magunk illetve kollektív csoporttudatosságunk fogja megteremteni. Mások azon a véleményen vannak, hogy ezek a fejlett entitások majd jönnek és segítenek minket átjutni ezen a változáson – vagy megmentik az emberiséget. Megadják nekünk a lehetőséget, hogy felébredjünk és saját magunk oldjuk meg a problémáinkat, azokkal az erőteljes /hatékony eszközökkel, amiket eddig szándékosan eltitkoltak/elzárva tartottak előlünk.

Az emberiség tömegtudatosságának ereje és a szeretetteljes, megbocsátó érzelmek teljes spektruma a miénk – és ezek egy új valóság megszületését hozhatják el a számunkra. Ezek nagyon erős eszközök, amelyeket a negatív erők manipuláltak és ellenünk használtak hosszú-hosszú évezredeken keresztül. Ez volt az alapja a fekete mágiájuk működésének is.

Gonzales-nek közben volt egy újabb találkozója a Kék Avian-nal, de e találkozó részleteiről nem számolt be nekem, úgy tűnik, inkább megtartotta magának. Neki is megvan ugyanis a saját személyes kapcsolata ezekkel a lényekkel, és időnként az Avian-ok nagyon személyes dolgokat is elárulnak, amelyek mély hatással vannak az adott illető életére. Sok esetben történt ilyen velem is, és azokat én is megtartottam magamnak.

Hamarosan újabb epizódokat fogunk felvenni a Gaiam TV "Cosmic Disclosure" című műsorához, melynek premierje július 21-é lesz. AZ ELSŐ KÉT EPIZÓD INGYENESEN MEGTEKINTHETŐ LESZ MINDENKI SZÁMÁRA! A Gaiam TV elkötelezett csapatának hála sok vizuális anyag fog felkerülni hamarosan.

Kapok némi pénzbeli juttatást az új feliratkozások után, ha rákattintotok a banner-re vagy a lenti linkre. Jelenleg ez az egyetlen bevételi forrásom, a nagylelkű adományaitokon, illetve a honlapomon található webáruházban történő vásárláson kívül – amiért ezúton is hálámat szeretném kifejezni.

Ameddig a Gaiam TV előfizetője vagy, minden hónapban egy picit változtatunk majd a kínálaton – hozzáférhetsz majd David Wilcock „Wisdom Teachings” címmel futó műsorához, George Noory „Beyond Belief” címen sugárzott interjúihoz, Wilcock felfedéssel kapcsolatos „Disclosure” című műsorához és az újonnan jelentkező „Cosmic Disclosure” című közös műsorunkhoz – és emellett még a hálózaton található nagyon sok minden máshoz is.

Minden pici segítség számít. Hálásan köszönöm mindenkinek, aki pólókat vásárolt a honlapomon keresztül, pénzt adományozott illetve imádkozott és pozitív energiákat küldött nekem és a családomnak, illetve szintén köszönöm a Gaiam TV-re előfizetők segítségét.

A dolgok kezdenek igazán felpörögni, és köszönöm a bátor fellépéseteket és segítő társteremtéseteket, egy olyan nagyszerű jövő megteremtésének folyamatában, mely oly sok spirituális tanító által meg lett jósolva korszakokkal ezelőtt.

Ez egy csapatmunka, egymással együttműködve kell dolgoznunk, inspirálva és segítve másokat, gondoskodva arról, hogy az új emberiség megszületése sikerrel járjon majd.

Tiszteletemet szeretném kifejezni a hozzájárulásodért, és őszintén kívánom, hogy egyszer lehetőségem lesz majd mindannyiótoknak személyesen is megköszönni mindazt, amit értem és feladatom sikerességért tettetek. Szeretettel és hálával gondolok rátok, jobban, mint ahogy el tudnátok képzelni.

Gaiam TV feliratkozás és előfizetés ezen a linken:

Webáruházam elérhetősége:

Köszönettel:
Corey

A cikk eredeti angol nyelvű változata:

Forrás: GoodET Hungary