2015. augusztus 2., vasárnap

Corey a Gaiam TV-n – Az első képek a Kék Avianokról és a Gömb lényekről


Corey első nyilvános TV szereplése megtörtént néhány nappal ezelőtt. A Gaiam TV „Cosmic Disclosure” címmel új sorozatot indított, melyben David Wilcock 52 epizódon keresztül beszélget majd Corey-val. Az első két epizódot nagy várakozás előzte meg, többek közt azért is, mert ingyen sugározták, és mert Corey-ék egy ismert számítógépes grafikussal együttműködve végre egy „hiteles” fantomképet alkottak a Kék Avian faj tagjairól. Részletek a tovább után.

Ez az első két epizód azóta is fent van a Gaiam TV honlapján, mindenki számára hozzáférhető és megnézhető:


Az első rész nemsokkal ezelőtt a Gaiam TV youtube csatornájára is felkerült.




A sorozat első két epizódja nem tartalmazott túl sok új információt, inkább arról szólt, hogy Corey-t a szélesebb közönség is megismerje illetve azok az olvasók, akik eddig csak a beszámolóit ismerték, most végre élő képen is láthassák őt. Magáról az interjúról annyit tudunk, hogy nem sokkal Corey bicepsz és vállműtéte után került rá sor, nagy fájdalmai voltak közben, de állta a sarat.

Előzetesen már elmondta magáról, hogy nem igazán tartja magát olyan embernek, aki nagy nyilvánosság előtt képes lenne hosszasan beszélni, ez talán látszódott is néha, kicsit félszegen (talán némi lámpalázzal küzdve) válaszolt a számára új helyzetben, de szerintünk nagyon jól megoldotta a helyzetet. Beszédén érezhető, hogy az ajkai elég súlyosan sérültek korábban, úgy kellett visszavarrni az alsó ajka egy részét, szóval ez már sosem lesz a régi, ebből is eredhet, hogy néha nehezen formálja a szavakat. Amúgy e két videó alapján teljesen hétköznapi, kicsit félszeg, szerény fickónak tűnik.

Elmondta, hogy mit is jelent tulajdonképpen intuitív empatának lenni, hogy prekognitív képességei vannak, vagyis képes mások érzelmeire ráhangolódni, ezt a képességét pedig a MILAB programban még fejlesztették és képezték is. Intuitív empataként töltött szolgálata során számtalanszor vett rész olyan helyzetekben, amikor e képességét földönkívüliek jelenlétében illetve földönkívüli lényeken kellett alkalmaznia (vagyis olvasnia kellett az érzelmeikben, gondolataikban).

Elmondta, hogy több mint 4 éve van kapcsolatban a Kék Avian-okkal, akik néhány esetben a saját lakásán is megjelentek nála (!), illetve, ahogy azt a beszámolóiban is említette, időnként egy picike gömb jelenik meg a szobájában és az veszi fel illetve „szállítja el”, hogyha valamilyen feladatot kijelölnek a számára.

A második epizódban részletesebben és talán személyesebb hangvételben beszélt a Holdon lévő LOC bázison történt egyik első konferenciáról, ahol a világ minden tájáról érkeztek civilek illetve katonák. Ezen a találkozón őt egyenesen a színpadra állították ki (amit nem tudott mire vélni, mert fogalma sem volt, hogy mi fog történni és miért éppen őt pécézték ki). Később aztán egy Kék Avian (Raw-Tear-Eir) és egy arany-háromszög fejű lény jelent meg a színpadon, a résztvevő közönség teljes megdöbbenésére. Kiderült, hogy Corey-t azért különítették el és azért állították ki egyedül a színpadra, mert neki kellett tolmácsolnia a Kék Avianok telepatikus üzeneteit a résztvevők számára.

(Erről a találkozóról itt írtunk korábban:

Az első két videóban legnagyobb részt olyan információkról volt szó, amelyeket már olvashattunk Corey korábbi beszámolóiban, az első két epizódban ezeknek egy rövid összefoglalását mondta el élő szóban, Wilcock kérdéseire válaszolva. Ezt figyelembe véve, mi nem tervezzük ezt két videót külön lefordítani vagy feliratozni.

És akkor íme, ők lennének azok a bizonyos Kék Avian-ok:



Kb 250 cm magasak, telepatikus úton kommunikálnak, miközben a szájukat is enyhén mozgatják, és mindezt kézjelekkel is kísérik.


Pár héttel ezelőtt Szelei Magdolna körlevelében olyan képeket küldött körbe a csoportjában, amelyen szerintük a Gömb lények láthatóak. A magunk részéről mi megbízunk bennük és hiszünk nekik, ezért most mi is idetesszük e fotókat a Kék Avianok mellé. A képeket Gálfiné Ildikó fényképezte 2015. július 3-án este (ezúton is nagyon szépen köszönjük neki):

gomb_lenyek_1.JPG 

gomb_lenyek_2.JPG 

gomb_lenyek_3.JPG 

gomb_lenyek_4.JPG 

Itt szeretnénk elmondani, hogy nem vagyunk előfizetői a Gaiam TV-nek és nem iratkoztunk fel a hamarosan futó további epizódokra sem. Ha esetleg az olvasók közül valaki megtette ezt, és van kedve hozzá, megírhatja néhanapján, akár komment formájában is, ha valami rendkívülit látott, vagy hallott volna a sorozat további epizódjaiban.

A Gaiam TV tehát előfizetéses, de David Wilcock említette korábban, hogy azoknak, akik nem akarnak (vagy nem tudnak) fizetni ezért, de mégis érdeklődnek a téma iránt (valamint, hogy „őt se tartsák pénzéhesnek” – ezt ráadásul ő mondta, nem mi:), hamarosan készülni fog egy ingyenesen elérhető, letölthető e-könyv is, pdf formátumban. Ez nagyrészt Wilcocknak a Corey-val folytatott korábbi, részletekbe menő beszélgetésein alapul majd, valószínűleg a Wilcock-tól megszokott tömör, információban gazdag összeállítás formájában.

Elmondása szerint az előzetes jegyzetei 130 oldalra rúgnak, tehát egy viszonylag nagy terjedelmű anyag kerülhet ki hamarosan, erre pedig mi nagyon vevők lennék, és amint megjelenik, az érdekesebb, eddig nem ismert részeket/fejezeteket mindenképpen szeretnénk lefordítani és közzétenni. Corey is említette korábban, hogy ő is várja már ezt, mert szerinte ebben lesznek az igazán érdekesebb részek (pl a "Földön zajló NAGY KÍSÉRLETRŐL"). Szerintem ez mindenképpen egy jószándékú, másokat szolgáló hozzáállás Wilcock-ék részéről. Tehát ahogy ez a könyv elérhetővé válik, igyekszünk nekikezdeni mi is a fordításnak.

Kapcsolódó írások:

A Kék Avian-ok üzenete:

A Kék Avian-ok érkezése:

A gömb lények, Kék Avianok története („Szárnybontók”):


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.