2015. február 20., péntek

Mi az amit tudhatunk a rejtélyes Árnyemberekről?


Láttál már valamiféle energiát a szemed sarkából, és amikor odanéztél, semmi sem volt ott? Egyre többen beszélnek arról, hogy árnyembereket láttak, de vajon kik ők, és mi a céljuk?

Kik az árnyemberek?

Az árnyembereket a beszámolók szerint gyakran a perifériás látáson keresztül érzékeljük, és miközben valaki úgy érzi, hogy valami árnyék vagy személy van ott, az árnyemberek vagy eltűnnek, vagy gyorsan távolodnak tőlünk, amikor arra fordítjuk a fejünket.

Párhuzamos dimenzióbeli lények

Art Bell író és rádiós személyiség (1) műsorában Harley SwiftDeer Reagan-el (2) készült egy interjú, melyben kijelentette, hogy az árnyemberek párhuzamos dimenzióbeli lények, akikről először időszámításunk előtt 1153-ban számoltak be bennszülött népek.

Reagan utalt arra is, hogy 1980 és 2000 között volt egy ébredés, valamint 2001 elejétől kezdve egy "Gyorsulás", amikor az események és az idő úgy tűnik, hogy felgyorsultak. Ahogy ez megtörtént, az árnyemberek a frekvenciák emelkedésével láthatóvá kezdtek válni.

Reagan szerint az árnyemberek, akiket ő "szervetlen lényeknek" nevez, egy párhuzamos dimenzióban élnek, és a káosszal együtt járó érzelmi energia kisülésekből táplálkoznak. Az árnyemberek lényegében energiavámpírok.

Sok jelentés szól arról, hogy az árnyemberek köpenyt vagy lepelt viselnek. Néhányuk úgy tűnik, mintha köntösszerű ruhába lenne öltözve. Bár sokan számoltak be formájuk és méretük változatosságáról, a legtöbben kis emberszerű alakot látnak vörös szemekkel.

Pszichológiai körülmények

Ugyanakkor számos élettani és pszichológiai feltételt is figyelembe kell venni az árnyember tapasztalatok során. Ezek közé tartozik az alvási paralízis, illúziók, hallucinációk, melyeket kábítószer vagy gyógyszerek mellékhatásai okozhatnak a fiziológiai és pszichológiai körülmények megváltozása miatt, vagy külső kölcsönhatások, melyek hatással vannak az emberi szervezetre. A másik ok, ami a hallucinációk mögött állhat, az alváshiány.

Kivel beszélhetünk az árnyemberekről?

Az egyik legnehezebb az árnyemberekkel kapcsolatban, ha úgy érezzük, hogy nincs kivel megbeszélnünk a tapasztalatainkat anélkül, hogy az emberek azt hinnék, hogy őrültek vagyunk. Szerencsére egyre többen beszélnek árnyemberekről, mivel a jelenség egyre szélesebb körben ismert. Ahogy rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül, jobban fogjuk érzeni magunkat tudván, hogy sokan mások is megtapasztalják ugyanezt az élményt.






Miért jelennek meg nekem az árnyemberek?

Egy másik nehéz kérdés annak megértése, hogy miért jelennek meg ezek az emberek. Valamint azt is meg kell kérdeznünk, hogy az árnyemberek miért éjjel jelennek meg, és nem nappal?

Lehetséges magyarázatra lelhetünk valahol a metafizika és a kvantumfizika között. Lehetséges az, hogy amikor a 3. dimeziós fátyol emelkedik, egyre inkább képesek leszünk érzékelni a különböző dimenziók lényeit, vagy azokat, akiknek eltérő a rezgésük. Ahogy a dimenziók összeolvadnak és átfedésbe kerülnek, nagyon is lehetséges, hogy még több furcsa, megmagyarázhatatlan jelenséggel kerülünk szembe.

Állatok és árnyemberek

Az állatok még inkább képesek lehetnek az árnyemberek érzékelésére, mint mi emberek. Reagan szerint úgy tűnik, hogy a macskák érzékelik a leginkább őket, ami érthető is, hiszen sokkal jobb az éjszakai látásuk. Esetleg észrevehetjük, hogy a kutyánk valami olyasmit keres, ami számukra nem látható.

Lehetséges elméletek az árnyemberekről

Egy másik elmélet az árnyemberekről, hogy ők elhunyt emberek, akik vagy nem akarnak visszatérni a "Forráshoz", vagy nincsenek tudatában, hogy az "otthonuk" már nem itt van.

Vannak, akik úgy vélik, hogy az árnyemberek időutazók.

Hogyan védekezhetünk az árnyemberek ellen?

Ha úgy érzed, hogy egy árnyember látogatott meg, van mód rá, hogy megvédd magad. Le kell győznöd a félelemedet, mert amíg nem teszed, addig továbbra is táplálkoznak a félelmedből. Megtehetjük azt, amit azok ajánlanak, akik meditálnak:

Az első dolog, hogy ellazult állapotba kerülünk légzés segítségével az orron keresztül, röviden benntartva a levegőt a napfonat, gyomor területen, majd lassan kiengedjük a szájon keresztül. Miközben ezt tesszük, elkezdhetünk egy relaxációs gyakorlatot. Engedjük le az állunkat a mellkasunkra, majd lassan teljesen emeljük vissza a fejünket. Majd függőlegesen tartva a fejünket lassan kezdjük el mozgatni egyik oldalról a másikra. Ezután függőleges helyzetben engedjük ismét az állunkat a mellkasunkra, és kezdjük el körözni a fejünkkel az egyik irányba egyszer, majd az ellenkező irányba. Ismételjük ezt a műveletet többször, miközben mélyeket lélegzünk.

Már majdnem készen állunk a meditációra. Ezen a ponton csukjuk be a szemünket, és kérjük meg a szellemi vezetőnket és őrangyalunkat, hogy védelmezzenek, miközben meditálunk. Ők mindig várják, hogy segíthessenek nekünk, és ezt szívesen teszik.

Képzeljünk el egy gyönyörű, fehér fényt a testünk közepéből kiindulni, és lassan kiterjedni tetőtől talpig. Próbáljuk érezni, ahogy a fény bejut minden végtagunkba. Ez az isteni szikra, amely segít megvédeni bennünket.

Kiterjeszthetjük ezt a fényt ameddig csak akarjuk, akár a szobára, majd a házra, a városra, és így tovább az egész bolygóra, a galaxisra, és a teljes világegyetemre.

Az otthon védelme

Némi zsályával is védekezhetünk, ha úgy érezzük, hogy árnyember látogatott meg bennünket. Kenjük körbe vele az ablakokat, ajtókat és minden helyiséget az otthonunkban. Valamint szólítsuk fel hangosan az árnyembereket, és mondjuk ki, hogy nem látjuk szívesen őket többé az otthonunkban.

Megtámadhat egy árnyember?

Heidi Hollis paranormális kutató (3) szerint az árnyemberek rosszindulatú természetfeletti entitások. Bár lehetséges, hogy az árnyemberek képesek fizikai bántalmat okozni tárgyak mozgatása révén, ám nagyobb a valószínűsége, hogy érzelmileg támadnak meg, és az így létrejött félelem ad nekik energiát.

Mondják a szkeptikusok...

A szkeptikusok általában azt mondják, hogy az árnyemberek a hiperaktív képzelőerő eredményei, de az árnyemberek történelme és az előfordulások száma úgy tűnik, hogy másra engednek következtetni.

Talán eljön a nap, hogy egy árnyemberrel beszélgetést lehet folytatni, de addig valószínűleg nem fogjuk megtudni, hogy miért jelennek meg, de ha valaki mégis találkozik közülük eggyel, a fenti meditációs és védelmi technikákkal megvédheti magát.

(1) - http://artbell.com/
(2) - http://harley-swiftdeer-reagan.com/
(3) - http://www.heidihollis.com/

Forrás: Új Világtudat
in5d

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.