2015. március 19., csütörtök

Meredek sziklák, sűrű dzsungel és saját éghajlat: Elbűvölő drón felvételek készültek a világ legnagyobb barlangjáról


Ez a legnagyobb barlang a világon, saját meredek sziklafalakkal, dzsungelszerű növényzettel, és saját éghajlattal.

Ryan Deboodt 31 éves fotós egy drón segítségével mutatja be a levegőből a Hang Son Doong barlangot, amely Vietnamban található.

A felvételek a barlang drámai topográfiáját tárják a szemünk elé, mely 8,8 kilométer hosszú, 200 méter széles, és 150 méter magas.

A nyitóképeken a dzsungelszerű növényzetet láthatjuk, és a barlangot felfedező embereket, akik eltörpülnek a hatalmas környezetben.





Ryan eredetileg amerikából származik, de most Pekingben, Kínában él, és úgy írja le a barlangot, mintha az egy földönkívüli bolygó volna.

Elmondta, hogy ez volt a harmadik látogatása a Son Doong barlanghoz, és az utolsó pillanatban döntött csak úgy, hogy egy drónt is magával visz az útra.

Eredetileg három timelapse kamerát vitt volna magával, hogy hat hónapon keresztül dokumentálja az áradásokat.

A kamerák kihelyezése nyolc napig tartott, ami sok kötelet, felszerelést és biztonsági eszközt igényelt.



Ryan elmondta, hogy a barlangban tartózkodás nagy óvatosságot kíván, mivel egy kificamodott bokával kijutni sok gondot és erőfeszítést okozhat.

A fotós szerint az egész hely annyira irreális, hogy azon sem lepődött volna meg, ha meglát egy dinoszauruszt. "Aprónak és jelentéktelennek éreztem magam," - mondta.



A barlangot először 1991-ben fedezte fel egy helyi farmer, miközben menedéket keresett egy vihar elől. Ha nem találja meg véletlenül több millió éve észrevétlen barlangot az Annamite hegység alatt Vietnám egy távoli részén, még ma sem tudnánk a létezéséről.

A hatalmas földalatti hálózatot végül barlangászok derítették fel 2009-ben, és hivatalosan is a világ legnagyobb barlangja lett.





A "Song Doong" név jelentése "hegyi folyó barlang". 2-5 millió évvel ezelőtt egy folyó hozta létre, kimosva a mészkövet a hegy alatt, ahol a kőzet gyenge volt, és így a mennyezet beszakadt, létrehozva egy hatalmas nyílást.

A hipnotikus hat perces videó a földalatti világ különböző részeit mutatja be, a kemény, csipkézett szikláktól kezdve a buja növényzeten át a barlang saját taváig és folyójáig.

A timelapse felvételen pedig látható, ahogy a napfény átszűrődik a felszínről, amely lehetővé teszi, hogy a természetes fény megvilágítsa a rejtett földalatti világot.



Daily Mail




Forrás: Új Világtudat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.