2015. március 8., vasárnap

Miért lettek az UFO-k és a földönkívüli élet olyan felkapott témák a főáramú médiában?


Volt idő, amikor a főáramú sajtó csak úgy kezelte az idegeneket és az UFO-kat, mintha csak szatirikus színdarabról lenne szó, úgy minősítve a témát, mintha az alufólia sapka és a sci-fi birodalmába tartoztak volna. Az utóbbi időben azonban egyre több publikáció beszél az idegen élet lehetőségéről oly módon, mintha természettudományos ténnyé kezdene válni.

A témában nyílt viták indultak olyan kiadványokban, mint a The Guardian, a The Daily Mail, Metro, The Huffington Post, és még a Sky Newsban is, hogy csak néhányat említsünk. A cikkek nyíltan megvitatják az idegen élet lehetőségét és az űr végtelenségét, és annak valószínűségét, hogy életet fogunk találni.

A NASA már számtalan olyan felfedezést tett az elmúlt években, melyek azt jelzik, hogy Naprendszerünk bolygóin egyszer volt már élet, és víz volt a felszínükön. A The Telegraph 2011-ben azzal a főcímmel jelent meg, hogy "Az idegen élet lehetetlennek tekinthető". Brian Cox professzor, akinek nagy befolyása van a főáramú média közönségének körében, szintén kijelentette, hogy az idegen élet lehetetlen.

Tavaly decemberben a brit Védelmi Minisztérium egykori alkalmazottja annak a lehetőségét vetette fel, hogy a kormány felkészít bennünket a földönkívüli élet bejelentésére a híreken és a médián keresztül azáltal, hogy nyíltan megvitatja ezeket a témákat, és lassan bevezeti azt a koncepciót, hogy mindez igaz lehet. Idővel kondicionálható a közvélemény, hogy a híreket félelem nélkül fogadják.

Nick Pope azt mondta, hogy "Nem volt olyan régen, amikor az UFO műsorokat olyan hálózatokra bízták rá, mint például a Syfy, de ma már csak maroknyi azon csatornák száma, melyek nem nyúltak eddig a témához. Alig néhány év alatt a peremről eljutott a köztudatba. Ez vajon része annak a kampánynak, hogy hozzászoktassák az embereket egy földönkívüli valósághoz, mely megelőzi a hivatalos bejelentést? A nyilvánosságra hozatal már itt vár ránk a sarkon?"

A brit kormány már felkészült, hogy még több "X-aktát" oldjon fel a titkosítás alól, és hozzon nyilvánosságra a Nemzeti Archívumban 2015 végén. "Ez egy rendkívül kínos helyzet a kormány számára," - mondta Pope.

"Tavaly nyáron elmondták a médiában és a közvéleménynek, hogy igen, abszolút ez volt az összes UFO akta, és nagy volt a felhajtás amiatt, hogy egy ötéves program végén feloldották és nyilvánosságra hozták a teljes archívumot. Most pedig azt mondják, hogy "Óh, várjunk egy percet, találtunk még egy csomó további UFO dokumentumot.""

A kormányzati dokumentumok titkosításának megszüntetése és a széleskörű média beszámolók együttes kombinációja úgy tűnik, hogy felkészít bennünket, hogy tömegesen fogadjuk el a létezésüket. Szinte naponta jelennek meg olyan cikkek, melyek életre alkamas bolygók kereséséről és megtalálásáról szólnak, melyekből ma már több ezer lehetséges planéta ismert.

Az idegen élet koncepcióját kétségtelenül lassan vezetik be a köztudatba. Vajon felkészültek vagyunk a nagy bejelentésre már a 2015-ös évben?

Steven Bassett a Disclosure konferencián beszélt átfogóan a témáról 2014 októberében.




Neon Nettle

A közzétételt megelőző nap - dokumentumfilm

Az "emberiség történelmének legnagyobb története" hamarosan napvilágra kerül? Ez a valaha készült egyik legátfogóbb dokumentumfilm UFO-król, és földönkívüliekről, és az azokat körülvevő titkolózásról. Mi az amit már tudunk - és mit tudunk arról, hogy miért kéne többet tudnunk? A film bemutatja az UFO történelmet, és az Európai, valamint az Amerikai földrész legjobban dokumentált eseteit. Szemtanúk, és napjaink legismertebb UFO kutatói mondják el történeteiket, és véleményüket. Körüljárja a Közzététel következményeit, és a társadalomra gyakorolt várható hatásait. A film bemutatja továbbá a földönkívüliek általi emberrablás jelenségét, és az azzal kapcsolatos kérdéseket.





Forrás: Új Világtudat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.